Allah akbár (Germanus Gyula)

1935-ben a legelső európaiak között jutott el a muszlimok szent városába, Mekkába és végezte el a zarándoklatot (hadzs). Akkoriban ez még nem kis veszéllyel járt; ha gyanúba került volna, hogy esetleg kém, vagy gyaur turista, akár meg is ölhették volna a felbőszült hívek. A nehéz helyzetekben kisegítette leleményessége, határozott fellépése és töretlen hite az egy igaz Istenben. Titokban gyufaskatulya méretű gépével fényképeket, részletes leírásokat készített falfeliratokról, nyugaton sosem látott dokumentumokról a nagyvilág, a nyugati orientalistatársai számára. Még a szent követ is módjában volt közelebbről szemügyre venni és középiskolai ásványtani ismeretei alapján kőzettani eredetére következtetni.ű

Utazásai során első európaiként hatolt át karavánnal a Dsadak- és a Ghureir-vádin Rijád felé. Az emberpróbáló út 28 napig tartott. Egy borzasztó homokviharban még élelmüket és ivóvizüket is elvesztették, és már nem volt más „táplálék” csak az egyre legyengültebb tevék ürüléke, az elhullottak húsa és vére. Miután három napig semmiféle vízhez nem jutottak, Germanus elvesztette eszméletét; társai már-már lemondtak róla. Arab barátja hajthatatlan volt, nem engedte, hogy európai társát a sivatagban hagyják, tevéjét levágják. Végül elérve a Hamellie oázist, négy nap öntudatlanság után megmenekült. A megpróbáltatások emlékét egy kővé száradt tejpogácsa őrzi, amit Germanus rejtett el Koránja mellé a sivatagban. Elérve Rijádba Abdul Aziz király vendége lett. Második Közel-Keleti útjáról A félhold fakó fényében (Kelet varázsa) olvashatunk.

1965. március 15-én váratlanul szaúdi követ érkezett Budapestre Germanusékhoz. A szaúdi Fejszál király, a szaúdi kormány feje az egész arab világ által elismert orientalista tudóst Mekkában várta, a zarándoklat alkalmából összehívott nagyszabású iszlámkonferenciára, ahová a muszlim világ legkiemelkedőbb tudósai voltak hivatalosak. A meghívást természetesen elfogadta. Ekkor tett harmadszor is zarándoklatot immár a muzulmán hitre tért (1958) feleségével (Aisha) a Kábánál: szokás szerint hétszer kell körüljárni a szentélyt, majd ugyancsak hétszer végigfutni a Szába és Márva dombok közt, Ibn Szaúd díszes oszlopsora árnyékában; mindezt mezítláb, tűzforró márványlapokon, száz meg százezer zarándok sodrásában. Germanus számára ez iszonyú megpróbáltatás volt, túl a nyolcvanadik évén.

Forrás:Wikipedia

Germanus Gyula  Allah akbár

Germanus Gyulaval (Budapest, 1884. november 6. – Budapest, 1979. november 7.) kapcsolatos cikket találsz itt!

Kedvenc képeim
Stresszoldás

Stresszoldás One Brain módszerrel a III. és XVI. kerületben

Balajthy Gréta Tel: 06 309 323 338

A 3in1Concepts által hivatalosan  meghatalmazott,
nemzetközi okleveles Haladó Konzulens, Haladó Instructor ( Oktató)

Okleveleim, tanáraim 2004-2014

Email: mosoly100@mosoly100.hu

www.mosoly100.hu

Stúdió: Budapest, III.ker (1036) és XVI.ker (1164)

 

Belépés