ALMABORECET

Az ecet a világ minden táján alkalmazott, különleges, savanyú ízű ízesítőanyag. Az ember ízlelőbimbóinak egynegyede a savanyú íz érzékelésére alkalmas, miközben táplálékaink között nagyon kevés a kifejezetten savanyú élelmiszer. Az ecetet már az ókorban is jól ismerték, és mindenekelőtt az orvoslásban használták. A rómaiak a háborúkba és a távoli provinciákra is vittek magukkal ecetet, ugyanis ezzel fertőtlenítették a vizet. Az almaborecet fogyókúrát kedvezően befolyásoló hatásáról négy kontinensről származó megfigyelések is beszámolnak:

  • Az Egyesült Államokban Dr. Jarvis „Legnagyobb orvosunk, a természet” című nagysikerű könyvében foglalkozott az almaborecet témájával.
  • Angliában az ún. Appelford-vizsgálat keretein belül végzett, orvosilag ellenőrzött fogyókúrák során igazolták az almaborecet hatékonyságát.
  • Észak-Afrikában az almaborecetet a kóros elhízás ellenszereként ismerik, és folyamatosan fogyasztják a nők testsúlyuk megőrzése érdekében.
  • Japánban és Kínában pedig a rizsecetet használják fogyókúrás célokra

Az almaborecetből szokásos alkalmazása szerint két evőkanálnyi mennyiséget kell elkeverni egy nagy pohár vízben, és meginni minden főétkezés előtt. Az ecet a szervezetben is hasonlóképpen működik, mint a konyhai felhasználás során: egyfajta páclé gyanánt felpuhítja a túlságosan nehezen emészthető, zsíros húsokat. Az Egyesült Államokban a chips-gyártó cégek ecettel csökkentik a termékeik zsírtartalmát.

Testsúlycsökkentő hatását kétféle módon éri el az almaborecet:

  • egyfelől detergens (tisztító) hatása van a zsírokra,
  • másfelől bontja a fehérjemolekulák aminosavait.

Az almaborecet egyetlen hátulütője a savassága, ami miatt érzékeny gyomrúak nem fogyaszthatják nagyobb mennyiségben. Ugyanígy ellenjavallt reflux betegségben, illetve gyomorfekélyben szenvedők esetében is.

Forrás: Les Nouvelles Esthétiques

Kapcsolodó cikkekek: Almapektin,

4 természetes fogyasztó csodaszer

Kedvenc képeim
Stresszoldás

Stresszoldás One Brain módszerrel a III. és XVI. kerületben

Balajthy Gréta Tel: 06 309 323 338

A 3in1Concepts által hivatalosan  meghatalmazott,
nemzetközi okleveles Haladó Konzulens, Haladó Instructor ( Oktató)

Okleveleim, tanáraim 2004-2014

Email: mosoly100@mosoly100.hu

www.mosoly100.hu

Stúdió: Budapest, III.ker (1036) és XVI.ker (1164)

 

Belépés