A csend ereje (IISZ28)

Elizabeth Gilbert

...A bölcs jógik szerint az emberi élet minden szenvedését – és minden örömét – a szavaink okozzák. Szavakat kreálunk, hogy leírjuk az élményeinket, aztán ezek a szavak maguk után húzzák a velük járó érzelmeket, amik ölebként rángatnak minket a pórázukon. A saját mantráink bűvöletébe esünk (Egy rakás szerencsétlenség vagyok… Magányos vagyok… Kész csődtömeg vagyok… Magányos vagyok…), és ezeknek a kijelentéseknek saját magunkból állítunk emlékművet. A beszéd feladása egy kísérlet arra, hogy az ember megfossza a szavait a hatalmuktól, hogy levegőhöz jusson, és kivonja magát a fullasztó mantrák hatása alól.

...A némaságom kilencedik napján naplementekor meditálni kezdtem a parton, és csak jóval éjfél után álltam fel. Emlékszem, azt gondoltam magamban, hogy eljött a döntő pillanat. Az elmémnek azt mondtam: „Itt az alkalom. Mutass meg nekem mindent, ami szomorúságot okoz neked. Hadd lássam mindet. Ne rejts el semmit.” És a szomorú emlékek és gondolatok egyenként felemelték a kezüket, és felálltak, hogy bemutatkozzanak. Minden egyes gondolatot, minden egyes szomorú emléket megszemléltem, elismertem a létezésüket, és átéreztem (anélkül, hogy védeni próbáltam volna magam a hatásuktól) a szörnyűséges fájdalmukat. Aztán azt mondtam minden egyes bánatomnak: „Nincs semmi baj. Szeretlek. Elfogadlak. A szívemben neked is jut hely. Most már vége van.” Olyan érzés volt, mintha a bánat – mint egy valódi személy – belépne – akár egy valódi szobába – a szívembe. Aztán azt kérdeztem: – Ki következik? –, és máris felbukkant a következő adag bánat. Ezt is szemügyre vettem, átéreztem, megáldottam, és beinvitáltam a szívembe. Így tettem minden egyes szomorú emlékemmel, évekre visszamenőleg, egészen addig, amíg teljesen el nem fogytak.

Aztán felszólítottam az elmém: – Mutasd meg minden dühöd! – mire a haragos gondolatok egyenként előálltak és bemutatkoztak. Minden egyes igazságtalanság, minden egyes alkalom, valahányszor csak becsapottnak vagy cserbenhagyottnak éreztem magam, minden egyes veszteségem, minden dühöngésem felszínre került. Egyesével végigtekintettem rajtuk, és elfogadtam a létezésüket. Mindegyiket teljes mélységében újra átéltem, és azt mondtam: „A szívem nyitva áll – itt megpihenhetsz. Most már biztonságban vagy. Vége van. Szeretlek.” Ez így ment hosszú órákon keresztül, én pedig a totálisan ellentétes érzések hullámai közt hánykolódtam: egy csontvelőig hatoló pillanatra teljes egészében azonosultam a haragommal, aztán az abszolút nyugalom érzete töltött el, ahogy a dühöm belépett a szívem ajtaján, és a küzdelmet feladva testvéreihez bújt és elpihent.

Majd a legnehezebb feladat következett. „Mutasd meg a szégyened!” – kértem az elmémet. Atyaisten, micsoda horror várt rám! Az összes gyarlóságom, hazugságom, önző megnyilvánulásom, féltékenységem, arrogáns megnyilatkozásom szánalmas gyülekezetével nézhettem szembe. De szemem se rebbent. „Mutasd meg a legszörnyűbbet!” – mondtam. Amikor ezeket a szégyenletes emlékeket megpróbáltam beinvitálni a szívembe, habozva megálltak a küszöbön: – Nem, nem – mondták. – Nem gondolhatod komolyan, hogy engem ide behívsz… hát nem tudod, hogy mit tettem? – Amire azt feleltem: – Igenis, akarlak. Még téged is. Komolyan. Téged is szívesen látlak. Minden oké. Megbocsátok neked. Te is hozzám tartozol. Most már megpihenhetsz. Elmúlt.

Amikor mindennek vége lett, teljesen kiürültem. Az elmémben nem maradt semmi, ami tovább küzdött volna. A szívembe tekintve láttam a saját jóságom, és láttam, milyen hatalmas a befogadóképessége. És azt is észrevettem, hogy a szívem még közel sem telt meg – azok után, hogy magába fogadta a bánatom, haragom és a szégyenem hatalmas armadáját, még bőven jutott volna hely mások számára is. Még sokkal többet meg bírt volna bocsátani. Végtelen szeretet lakozott benne.

Akkor rájöttem, hogy Isten is így szerethet minket, és hogy olyasvalami, mint a pokol, nem létezik ezen a világon, kivéve talán a saját, rémült kis elménket. Mert ha csak egyetlen összetört és korlátolt emberi lény képes arra, hogy csupán egyszer mindent megbocsásson magának, és teljes mértékben elfogadja önmagát, akkor képzeljétek el – képzeljétek csak el! –, hogy mi mindent képes Isten megbocsátani és elfogadni, az Ő végtelen könyörületével.

Azt is tudtam, hogy ez a lelki béke nem lesz tartós. Tisztában voltam vele, hogy a munkám itt még nem fejeződött be; hogy a harag, a bánat és a szégyen végül mind újra előkúsznak majd a szívemből, és megint birtokba veszik az elmémet. Tudtam, hogy újra meg újra meg kell küzdenem velük, egészen addig, amíg lassan, de biztosan meg nem változtatom az egész életem. És azt is tudtam, hogy kemény, fáradságos melónak nézek elébe. De abban a sötét tengerparti éjszakai csendességben a szívem azt mondta az elmémnek: „Szeretlek, soha nem hagylak el, mindig gondoskodni fogok rólad.” A szívemből felröppenő ígéret ízét szinte a számban éreztem, ahogy elhagytam a partot, és visszaballagtam a kis kulipintyómba. Találtam egy üres jegyzetfüzetet, felütöttem az első oldalon – és ahogy kinyitottam a számat, a szavak kiáramoltak a levegőbe, megtörve ezzel a némaságom. Engedtem, hogy a ceruzám lejegyezze ezt a nagyszabású kijelentést: „Szeretlek, soha nem hagylak el, mindig gondoskodni fogok rólad.

Ezek voltak az első szavak, melyeket abba a személyes jegyzetfüzetbe róttam, amelyet ettől a pillanattól kezdve mindig magamnál tartottam, és amelyet a következő két év folyamán számtalan alkalommal használtam arra, hogy segítséget kérjek – és kapjak – még akkor is, amikor halálosan szomorú vagy rémült voltam. Ez a szeretet ígéretével átitatott jegyzetfüzet volt az egyedüli oka annak, hogy sikerült túlélnem a rákövetkező néhány évet.

Elizabeth Gilbert: Ízek, imák, szerelmek (Eat, Pray, Love) című könyvéből további részletet találsz itt:

IISZ1
További cikkek a megbocsájtásról itt!

Kedvenc képeim
Stresszoldás

Stresszoldás One Brain módszerrel a III. és XVI. kerületben

Balajthy Gréta Tel: 06 309 323 338

A 3in1Concepts által hivatalosan  meghatalmazott,
nemzetközi okleveles Haladó Konzulens, Haladó Instructor ( Oktató)

Okleveleim, tanáraim 2004-2014

Email: mosoly100@mosoly100.hu

www.mosoly100.hu

Stúdió: Budapest, III.ker (1036) és XVI.ker (1164)

 

Belépés