Minden emberi cselekedetet az alapvető két indulat egyike mozgat  - a félelem vagy a szeretet. Valójában nincs is más érzelem - mind­össze két szó a lélek nyelvén, a mindenség két átellenes pontja.

Ez a két pont-az alfa és az Omega- révén működik a viszonylagos­ság általatok „relativitás"-nak nevezett rendszere. E két pont, e két  alapvető eszme nélkül nem létezhetne semmilyen más eszme.

Minden emberi gondolat és minden emberi tett vagy a szereteten  vagy a félelmen alapul. Nincs más emberi indíték, és az összes többi  eszme ebből a kettőből fakad; ugyanannak a két témának a különféle  változatai.

Töprengj el rajta, és látni fogod, hogy így igaz. Ezt neveztem Mögöt­tes Gondolatnak - ami vagy a szeretet vagy a félelem gondolata. A gon­dolat a gondolat mögött. Az első gondolat, az elsődleges erő. Az a  nyers energia, mely a megtapasztalás motorját hajtja.

És itt érhető tetten, hogyan hozza létre az emberi magatartás az egyik  élményt a másik után, egyik tapasztalatot a másik után, egyik megta­pasztalást a másik után; ezért szeretnek, majd pusztítanak, aztán ismét  szeretnek az emberek. Nincs szó másról, mint sorozatos átlendülésről  egyik végletből a másikba, egyik érzelemből a másikba, ahogy az inga  járja útját. A szeretet táplálja a félelmet, a félelem táplálja a szeretetet,  a szeretet táplálja a félelmet...

Ennek oka pedig az első hazugságban rejlik -- abban a hazugságban,  melyet az igazságnak véltek Istenről -, hogy Istenben nem lehet meg­bízni; hogy Isten szeretetére nem lehet számítani; hogy Isten csak bizo­nyos feltételektől függően fogad el benneteket; ekképp tehát a végered­mény is kétséges. Mert ha nem számíthatsz Isten mindenkor jelenvaló  szeretetére, kinek a szeretetére számíthatnál? Ha Isten elfordítaná rólad  a tekintetét, valahányszor nem viselkedsz megfelelően, nem halandó  volna-e maga is?

Bizony így van ez: abban a pillanatban, hogy a legmagasztosabb,  legáradóbb, legodaadóbb szeretetet ígéred, elfog a legmélységesebb  rettegés.

Először is szorongsz, hogy ha azt mondod: „Szeretlek", viszonthal­lod-e vajon ugyanezt. És ha viszonthallod, akkor azonmód attól tar­tasz, hátha elveszíted az éppen csak megtalált szeretetet. Így gerjeszti  minden tett a következményét, mely visszahat a tettre, így válik a sze­retet kétségbeesett védekezéssé a veszteség ellen - és így próbálod  megóvni magad attól, hogy elveszítsd Istent.

Ám ha ismernéd, Aki Vagy, ha tudnád, Ki Vagy - hogy te vagy a leg­nagyszerűbb, a legjelentősebb, a legragyogóbb lény, akit Isten valaha  is teremtett -, akkor soha nem félnél. Mert ki is utasíthatná el ezt a fen­séget? Ilyen lényben Isten sem találhat kivetnivalót.

Neale Donald Walsch: Beszélgetések Istennel