Fűszeres ételek stimuláló hatásmechanizmusa

   A fűszeres ételek – mexikói, olasz, thai fogások – is az általános kényszeresen fogyasztott ételek közé tartoznak.

   Helena például mindig is tudta, hogy diétái a mexikói ételeken buknak meg. Minden alkalommal, amikor fogyni akart, ki kellett zárnia étrendjéből a mexikói fogásokat – nem a kalóriák vagy a zsírtartalom miatt, hanem mert képtelen volt abbahagyni, ha egyszer elkezdett ilyen ételt enni.

   A taco árusnál megfogadta, hogy csakis egy darabot fog bekapni. Aztán, ahogy a rendelést felvevő ablaknál állt, megérezte a fűszeres hús, az olvadó sajt illatát, és végül két-három adagot rendelt. „Annyira zavarban voltam, hogy ennyi ételt rendelek, hogy két italt is rendeltem, nehogy a kiszolgálók rájöjjenek, hogy az egészet magamnak kértem” – mesélte.

   A mexikói és olasz ételek, amelyek régóta érlelt sajtokat tartalmaznak, mint amilyen a parmezán és a cheddar, élesztőben gazdag pizzatésztával, tortillával, tésztával, marha- vagy csirkehússal – tele vannak a tiramin nevű vegyülettel. Ez a hatékony stimuláns megemeli a hangulatot és az energiaszintet szinte rögtön az étel elfogyasztása után. Az emelkedett természetesen süllyedés követi, és a túlevő megint vágyni kezd az evésre, hogy jobban érezze magát.

   Azoknak az embereknek, akik fűszeres ételeket esznek kényszeresen, általában magas az ingerküszöbük az izgalommal szemben, és sok stimuláló erőre van szükségük az életben, kapcsolataikban, ételeikben. A fűszeres ételekhez vonzódó emberek hajlamosak érzelmi vagy fizikai rizikókat bevállalni, krízishelyzeteket teremteni, és általában a borotva élén táncolni, mert olyan magas bennük az igény a drámai átélésekre.

   A különösen csípős ételek, mint a chili paprika, olyanokra hatnak ellenállhatatlanul, akik letaglózó érzelmi traumától szenvednek. Sok esetben nemrégen estek túl egy hatalmas veszteségen, nem ritkán egyik szülő halálán. Megoldatlan bánatuk olyan fájdalmas, hogy a chilihez fordulnak, ami növeli a szervezet kortizol-termelését – ez egy természetes fájdalomcsillapító vegyület.  

  Természetesen az evés kényszere a fűszeres ételek iránt akkor is kiváltódik, ha a számodra ellenállhatatlan étel – mondjuk a sajt vagy a kenyér – az elkészített fogás hozzávalói közé tartozik. Ebben az esetben nem maga a fűszeres étel váltja ki a kényszert. Ezt kiderítheted azzal, hogy végiggondolod, mik a kedvenceik. Élvezd kedvenc ételed enyhe lágy ízét, de megeszed a fűszeresebb verziót is, ha nincs más? Vagy minél fűszeresebb, annál jobb számodra? Megsózod az ételt, még mielőtt megkóstolnád? Ha az első kérdésre igen a válaszod, akkor valószínűleg nem a fűszeres ételeket eszel kényszeresen.

   Az egyik segítség a fűszeres étel-függőknek, hogy növelik ízlelő bimbóik érzékenységét. Ehhez ki kell küszöbölni az alkohol, koffein és cigeretta-fogyasztást az étkezés előtt legalább egy órával. A vízivás, különösen egy szelet citrommal, tisztán tartja a szájpadlást, és ezzel csökkenti a fűszeres ételek iránti vágyat.

Doreen Virtue

Kedvenc képeim
Stresszoldás

Stresszoldás One Brain módszerrel a III. és XVI. kerületben

Balajthy Gréta Tel: 06 309 323 338

A 3in1Concepts által hivatalosan  meghatalmazott,
nemzetközi okleveles Haladó Konzulens, Haladó Instructor ( Oktató)

Okleveleim, tanáraim 2004-2014

Email: mosoly100@mosoly100.hu

www.mosoly100.hu

Stúdió: Budapest, III.ker (1036) és XVI.ker (1164)

 

Belépés