A Rodoszi Kolosszus ábrázolása Martin Heemskerck metszetén (16. század)

 Amikor készültem, boldogság és büszkeség érzése járt át:
          -  Olyan csoda leszek, amilyen még nem volt ezen a bolygón: hatalmas, gyönyörű, erős, a Nap és Hold fényében úszom majd, a legcsodálatosabb látványt pedig akkor nyújtom, amikor megcsillan rajtam újra és újra a felkelő vagy lemenő Nap fénye! Az emberek messze földön mesélnek rólam: a gyerekek csodálkozva festik meg képzeletükben a képemet a távoli hajósok rólam szóló meséit hallgatva!  

A makedón Démétriosz i.e 306-ban ostrom alá vette Rodoszt, mert a város polgárai nem álltak a makedón uralkodó mellé legfőbb kereskedelmi partnerük  Egyiptom és annak ura, I Ptolemaiosz ellen.
Miután hiába ostromolta Rodoszt, Démétriosz egy „Helepolisz(városok rombadöntője)”nevű szerkezetet készíttetett, mely 44 méter magas volt, és kilenc fakeréken gördült. 430 ember vontatta a szerkezetet a város alá, amelynek belsejében olyan katapultok voltak elhelyezve, amelyek óriási sziklatömböket tudtak eljuttatni a falakon túlra. Az óriási szerkezet első bevetésén teljes sikert aratott. A rodoszi polgárok városuk istenéhez, Hélioszhoz imádkoztak segítségért és a várfal elé egy mély gödröt ástak, amelyet faágakkal és földdel álcáztak. Másnap reggel a katonák közelebb tolták a falhoz Helepoliszt, amelynek első kerekei megbillentek, és a szerkezet mozdíthatatlanná vált. Ezen felül elzárta azt a nyílást, amelyet az előző nap sikerült a város falába ütni. Ezt követően Démétriosz feladta az ostromot.
Héliosz dicsőítésére hálaképpen döntöttek úgy a rodoszi polgárok, hogy megépítenek engem Démétriosz ostromgépének maradványaiból. Így külső nagyságom- és szépségemhez belső romboló erő is társult.

Az építkezés i. e. 302-ben kezdődött. Az építőmester, Kharész egy vasszerkezetet készített, amelyet agyaggal vontak be. A belső szerkezet kialakítása után a művet egy földhányással vették körbe, hogy a félig kész szoborra ráhelyezhessék a bronzból készült fémlapokat. A szobor belsejét kövekkel tömték meg, hogy stabil legyen, ellenálljon az időjárás viszontagságainak. A szobrot eredetileg 18 méteresre tervezték, de végül 70 könyök (35-36 méteresre) építették meg.

A büszkeség, öröm érzése mindaddig fennmarad, amíg Rodosz polgárai és a hajósok csodálnak engem, de mióta megszokták az itt létemet, úgy mennek el mellettem, mintha itt sem lennék. A Rodoszra látogatók még megcsodálnak ugyan - akkor is, ha nem először látnak - de egyre inkább nő bennem a keserűség, fuldokolom a magánytól.
Itt csillogok, gyönyörű és hatalmas vagyok, de ittlétem hiábavaló, megalománia szülte:

1. Amikor fúj a szél, ostromol a tenger, mindenki védett helyre húzódik, csak én állok itt rendületlenül, egyedül. Belső romboló ürességem egyre elviselhetetlenebbül feszít. 

      Ittlétem öncélú és ezért céltalan!

Már 77 éve állok itt, csillogásom megkopott, akik gyermekként csodáltak engem ma már aggastyánok, nekik kijár a pihenés és tisztelet, én pedig még mindig helytállok, de távol vagyok mindentől, ami támogatna, erősítene engem. Milyen jólesne egy mosoly, egy simogatás, valakinek a közelsége, hogy belülről felmelegítsen.

1. Hogy ne érezzem ezt a végtelen csalódottságot.

Eső áztatja arcomat könnyek helyett:

1. Nem akarok nagy és hatalmas lenni! Kicsi akarok lenni, leszállni ebből a megközelíthetetlen magasságból!
2. Letérdelni, hogy az emberek megközelíthessenek engem, ne csak a talapzatomat!
3. A gyerekek között térdelni, mint egy nagyapó, hogy ugrálhassanak rajtam, érezzem a vidámságukat, felmelegítsen csengő nevetésük!

Jól elméláztam, de még mindig itt állok, lábamat duzzasztja, feszíti egy hatalmas erő mintha azt mondaná:

1. Indulj, szállj le!
2. Nem tudok, hiszen csak szobor vagyok!... de ez az erő elviselhetetlen, szétfeszíti a bal lábamat. Mi ez a moraj?
3. Az a Föld moraja, így segítek neked, hogy teljesüljön, amit szeretnél!
4. Ha leszállnék innen, hatalmas tömegemmel, azt pusztítás kísérné, ezt nem akarom!
5. Csak az pusztul el, aminek itt az ideje, és minden épségben marad, aminek még hasznos maradnia.

A földrengés  erejétől  a bal térdem alatt szétrobbant a lábam, hatalmas robajjal érek földet!
Hirtelen minden elcsendesül…
Milyen jó megpihenni, egy szinten lenni, egynek lenni a sok közül…
Kr. e. 225-ben erős földrengés rázta meg Rodoszt, a szobor egyik lába összetört, és ennek a következtében maga a szobor összedőlt. Rodosz lakosai újra akarták építeni, sőt III. Ptolemaiosz király anyagi segítséget ajánlott fel, de a városban levő orákulum ezt megtiltotta. 653-ban, amikor az arabok meghódították Rodosz szigetét, a kolosszus megmaradt részeit eladták egy szíriai zsidónak, aki a monda szerint 900 tevén szállította el.
*
A mai egy forradalmian új hajnal, és mégis elönt a béke érzése:
- A helyemen vagyok…, most vagyok a helyemen. Gyerekek jönnek, megérintenek, nevetnek, felmásznak rám, pajkosak és vidámak… Nekem is részem van abban, hogy boldogok!
Köszönöm!
- 77 kemény évig álltam a talapzatomon! Beláttam a horizontot…
 878 éven át fekszem már óriás játszótéri kellékként, de megsúgom: sokkal izgalmasabb dolgok történnek itt: a gyermekek vidám kacagását napnyugta után gyakran a szerelmesek suttogása váltja fel…
Létem már nem grandiózus de most valóban hasznos!

Az élet változás és én elfogadom ezt, szétszednek, 900 tevén szállítanak Mezopotámiába, számtalan darabom megszámlálhatatlanul sok helyen épül be az emberek életébe: itt tűzhelyt támasztok, ott ablakmélyedésként könyöktámaszként szolgálok a szép lányoknak, akik udvarlóikat várják, amott ló paták dobolnak fölöttem - szépasszonyokat repítenek  a szerelmesükhöz, vagy koporsót húznak a temetőbe, mögöttük a szomorú - vidám gyászolók, akik már az örökséget osztogatják egymás között…

Nincs elmúlás!
Minden, amit elmúlásnak hiszünk új kezdet is egyben, és mint ilyen izgalmas, váratlan, kiteljesítő!
Én már csak tudom… 

***
Feloldás:
Feladni a tökéletességre irányuló feszítő, értelmetlen, boldogtalanságot eredményező törekvést.
Az „egy vagyok közületek” értékének tudatosítása.
Beteljesítő életet választani még akkor is, ha ez együtt jár a „legebb” pozícióról való lemondással.
Jutalmunk:
Külső „leg”-ből belső „legesleggé” válunk.
Nyugalom, harmónia, kiteljesedés.
Belső „hatalmasság” = határtalan feloldódás az egységben.

Írta: Balajthy Gréta (Wikipediaban található adatok felhasználásával)