Fotó:mayra.hu

A növényvilág gombái főleg az elhalt szerves anyagokon élnek, de az élő növények elhalófélben levő részein is megtelepszenek. Kifejezett élősködók, amelyek idegenek életéből húznak hasznot, és semmit sem adnak érte cserébe. Ennek a rossz hírnévnek köszönhetően a gomba a különböző spirituális csoportokban a tiltott ennivalók listájára került. Igaz, az állatokon és az embereken élősködő gombák élő struktúrákban telepszenek le, de ezek már meggyengültek, és a degeneráció útján vannak az elhalás irányába. A gombák gyakorlatilag mindenütt megjelenhetnek, ahol a szövetek feladják az életért való harcot, és ezzel egyúttal a halál előhírnökei.

Az összes minket sújtó mikroorganizmusnak megfelelő körülményekre van szüksége a támadáshoz. Ezek akkor állnak elő, amikor a szervezetnek lecsökken a védekezőereje.

Csak akkor válik egy struktúra megrohamozhatóvá a mikroorganizmusok számára, amikor a szervezet kivonja az energiáját egy struktúrából, mégpedig azzal, hogy törli a tudatban az általa képviselt tematikát.

Mialatt a legkisebbek, a vírusok akutan támadnak, a baktériumok az akut és a lappangó eljárásmódokra álltak be, ám ismerik a békés szimbiotikus egymás mellett élés fogalmát is. Ez utóbbira szolgáltatnak példát a bélbaktériumok. A gombák a test védekezésének teljes összeomlásakor a lassú térhódítás taktikáját követve kívülrõl támadnak, és lépésrõl lépésre hódítják meg területeiket anélkül, hogy a gazdájukat közben komolyan veszélyeztetnék. Nem hoznak halált, ám (a megtámadott terület számára) jelzik a közeledtét.

A lábgomba egy önmagában véve ártalmatlan élősködő. Nem okoz fájdalmat, és alig akadályozza az embert valamiben. Mégis sokakat keserít el. Éppen a körmeinken telepszenek meg az idegen lények, fitogtatva, milyen kevéssé tisztelik fegyvereinket. A makrokozmosszal összehasonlítva a helyzetet, érthetővé válik a dilemma. Olyan ez, mintha egy számunkra ártalmatlan fegyverekkel érkező rablóbanda támadna meg egy országot, és ott éppen a kaszárnyákban terpeszkedne el. Élősködve és kifelé egy rendkívül kellemetlen megjelenési képet mutatva hatalmába keríti a fegyverrendszert, és lassan,  ám folyamatosan nyomul lefelé.

Az a tény, hogy a gombák kizárólag csak azokra a területekre merészkednek, amelyek a végüket járják, jellemzõ fényt vet az érintett körmök helyzetére: a halál közelségében vannak, és a legnagyobb mértékben avitálisnak (életteleneknek) kell lenniük, hogy az élõsködõknek táptalajt nyújtsanak.

Ha egyszer a gombák gyökeret vertek, akkor rendkívül makacs módon tartják az állásaikat, és bevethetjük ellenük akár a legnehezebb lövegeinket is, mint amilyenek pl. a vegyi antimikotikumok, akkor sem hajlandók elvonulni. A taktikai visszavonulást könnyebb elérni. Amint azonban alábbhagy a saját offenzíva, újra jelentkeznek a rendbontók, újból megzavarják az ember lelki békéjét. A gomba az ember körmeiből  táplálkozik, darabonként széteszi. Főleg ez a lappangó agresszív támadási mód az, amelynek tehetetlenül ki van szolgáltatva az ember, és ami a leginkább kihoz bennünket a sodrunkból. Emellett természetesen az is szerepet játszik a , dologban, hogy az ily módon kirágott körmök nem szépek. Hamar oda a csillogás és a simaság. Egy szépnek nem mondható patthelyzet jön létre a körmök és az élősködõk között.  Amit ez utóbbiak darabonként elzabálnak, az előzők darabonként helyettesítik. Ezzel a csatatérként használt köröm vastagabbá és egyenetlenebbé válik, és egy számtalanszor megsé-rült, de újra és újra kijavított, csorbával tele kardpengéhez · hasonlít. Amikor a gombák eltúlozzák a dolgot, és a köröm leesik vagy kétségbeesett tulajdonosa kitépi, azzal sincs vége a történetnek. Egészen addig, amíg az alaphelyzet fennáll, újra és újra jelentkezik a burjánzó csúnya kihívás.

Végül a tisztaság hiánya is szerepet játszik a dologban. Számos vallásban szimbolikusan megmossák az ember lábát, hogy tisztán álljanak ott, amikor felveszik a kapcsolatot saját eredetük és múltjuk alapjával. A lábgombák demonstrálják, hogy az embernek az anyafölddel és egyáltalán a világgal való kapcsolata nem tiszta. A klasszikus lótusz meditációs ülésben a talp felfelé néz szimbolizálva ezzel, hogy tökéletes mértékben a szellemi világ felé orientálódik ilyenkor az ember. Ilyen helyzetben pedig a lábgombák vagy a talpon megjelenõ szemölcsök éppolyan kellemetlenek, mint becsületesek.

A feladat így hangzik: megszüntetni a fegyverzetet és csökkenteni az ellenállást. Ennek azonban a tudatban kell megtörténnie.

Ha a szellemi-lelki oldal tehermentesíti, akkor a test ismét előállíthatja a maga sérült fegyvereit, és visszahódíthatja az elvesztett területet. Az ember védelmi harcra való képessége körül kialakult krónikus és a feledésbe merült konfliktus akar visszatérni a tudatba és ott megoldódni. Mint minden olyan fertőzésnél, amely idegen csapatok támadásával jár, a szellemi-lelki védekezés túl erős, és ezáltal a testi legyengül.

Mint minden kórokozó, a gombák is arra szólítanak feI, hogy védjük magunkat. A lábgombák főleg arra buzdítanak, hogy törődjünk a fegyvereinkkel és a szerszámainkkal, hagyjuk, hogy a támadás után ismét megnőjenek. Ezt a megvastagodott durva körmökben teszik képszerűen nyilvánvalóvá. Különösen a saját határaink védelmével kell törődnünk. Aki bosszankodik az élősködők és a potyázók miatt, annak problémája van ezzel a témával, és saját hasonló vonásait elfojtja. Ezeket kell újra felfedezni és tudatosítani magunkban.

A tanulnivaló az, hogy nyomuljunk előre az életben, és amikor szükséges, kapaszkodjunk meg a karmainkkal, és maradjunk elevenek a határokig.

Kérdések

1. Milyen be nem vallott, a tudattalanban parázsló önvédelmi konfliktusom van ?
2. Hol mulasztom el, hogy megmutassam a lelki karmaimat és megkapaszkodjam velük? Mely testi határvidékeimet hagyom parlagon heverni és leromlani?
3. Amikor szégyellem magam a testi, gombától roncsolt körmeim miatt, mennyiben szégyellem magam a lelki körmeim miatt?
4. Hogy lehet az, hogy a végét járja a körmeim vitalitása?
5. Ki élősködik az életemben és az életemen? Hol élősködöm én magam?

(Dr. Rüdiger Dahlke: A lélek nyelve: a betegség)

A szerző további írsait megtalálod itt!