Ami eltorzítja az embereket, az a szeretet hiánya (Mellen-Thomas Benedict )

"Emlékezz erre, és sohase felejtsd el: TE üdvözíted, váltod és gyógyítod meg önmagad.

Mindig is így volt. Mindig is így lesz.

Még a világ kezdete előtt úgy lettél teremtve, hogy meglegyen erre a hatalmad.

...úgy terveztek minket, hogy önmagunkat korrigáljuk, mint ahogy Isten univerzumának többi részét is így tervezték"

Mellen-Thomas Benedict

A teljes írást megtalálod az alábbi mellékletben (Szelf=Önvaló(Szepes Mária nyomán)

Beküldte:SZM

Kapcsolodó témájú film és cikkek:

A hely,amit pokolnak lehetne nevezni (Mellen-Thomas Benedict)

"Meglepő volt. Nem láttam sem Sátánt, sem egyéb gonosz lényt. Az emberek saját nyomorúságába, közönyébe, tudatlanságának sötétségébe való alámerülés volt pokolbéli alászállásom. Szörnyű örökkévalóságnak tűnt. De a körülöttem lévő milliónyi lélek mindegyikének volt egy apró fénycsillaga, ami mindig a rendelkezésére áll. De úgy látszott, senki nem szentel neki figyelmet.

Felemésztette őket saját bánatuk, traumájuk és nyomorúságuk. De - úgy tűnt, egy örökkévalóság után - elkezdtem szólítgatni a fényt, mint ahogy egy gyerek kiált segítségért a szüleinek. Ekkor kinyílt a fény, és alagutat formált, ami egyenesen hozzám jött, és elszigetelt engem az összes fájdalomtól és félelemtől.

Hát ez a pokol valójában."

Mellen-Thomas Benedict

A szerző kapcsolodó írását megtalálod itt!

 

Elkötelezted magad? ((Johann Wolfgang von Goethe))

“Valamennyi kezdeményező és alkotó cselekedetet illetően egyetlen alapvető igazság létezik – abban a pillanatban, amikor valaki határozottan elkötelezi magát, a Gondviselés is működésbe lép.”

(Johann Wolfgang von Goethe)

Mindig vannak nehéz időszakok

A tudatosodás útján elkerülhetetlenek a nehéz, zavaros periódusok. Ilyenkor gyakran teljesen helytelenül viselkedünk. Szapuljuk magunkat, mert azt hisszük, hogy már mindent értenünk és tudnunk kellene.

Csakhogy megfeledkezünk arról, hogy ahányszor elérkezünk a megértés egy mélyebb rétegéhez, minden kicsit zavarossá válik körülöttünk. Gyakran rémisztő vagy fájdalmas érzések is előjönnek belőlünk ilyenkor. De minden ilyen zavaros időszak magával hozza ajándékát is – a tudatosság kitágulását és elmélyülését

Ha megtanuljuk, hogy nem egy véges folyamatról van szó, és többé nem várjuk el, hogy mindent teljességében értsünk, egyre könnyebb lesz majd túljutnunk a zavaros periódusokon.
v
 
Türelmes vagyok magammal a nehezebb időszakokban is. Tudom, hogy ez is elmúlik egyszer, és mélyebb megértés lesz a jutalmam!
 

A kamaszokkal szót érteni

A kamaszokkal a legtöbb szülőnek nem könnyű szót érteni. Te is azt szeretnéd, hogy csemetéd ne csak hallja, hanem meg is hallja, amit mondasz neki ?

Íme három beszélgetési módszer, amik sikeresebbé tehetik viszonyodat a kamaszoddal:

1. Ne kiabálj a gyerekkel!
A kiabálással, csak azt jelzed, hogy gyenge vagy. Ráadásul a gyerekből sem fogsz ettől kezdve semmit kihúzni.

2. Beszélj világosan!
Kiabálás helyett, mondd meg pontosan és részletesen, hogy mit is vársz tőle! Persze közben hallgasd meg az ő véleményét is!

3. Ne válaszolj azonnal!
Ha bármilyen döntéshez időre van szükséged, akkor nyugodtan kérj tőle időt! Magyarázd el neki, hogy a válaszodat át kell gondolnod. Állapodjatok meg egy időpontban, amikor visszatértek a kérdés megbeszélésre!

Forrás: http://sikeresszulo.hu/

 

Boldog sejtek = boldog emberek (12 Schüssler só)

Dr. med. Wilhelm Heinrich Schüssler az ásványi sókat funkcionális (élettani működéseket befolyásoló) szereknek nevezte el, mert ezek mindegyike a szervek és szövetek meghatározott működéseit képesek befolyásolni.

A Schüssler-sók a homeopátia nagycsaládjába tartoznak. Ennek megfelelően a Schüssler-féle funkcionális szereket homeopátiás gyógyszerkönyvekben foglaltaknak megfelelően tejcukorban dörzsölik el, potenciálják és tablettázzák. Ezzel az eljárással biztosított a hatóanyagok nagyfokú feltárása, és reakciókészsége. A biokémiai szerek így mintegy molekuláris méretűek és ebben a formájukban, mint ionok a sejtmembránokon képesek áthaladni.

Előállításuk bár homeopátiás módon történik, mégis különböző technikával készülnek, mint a hagyományos homeopátiás golyócskák. Mivel ebben a formában tudják a megfelelő hatást kifejteni a sejtekre, ezért nem helyettesíthetők a hagyományos golyócskákkal. ( illetve csak ha orvosi szempontból indokolt - pl. erős tejcukor érzékenység esetén)

A 12 funkciószer hazánkban D 12-es, és D6-os potenciában érhető el.

Ez a gyógyszerkészítési technikából adódóan annyit jelent, hogy pl. a D6-os potencia esetén 1 ásványi só molekula jut minden egymillió tejcukor molekulára, a D12-es hígítás esetén 1 billió tejcukor molekulára jut egy hatóanyag molekula.

A funkcionális szerek a következők:

1. Calcium fluoratum (folypát – kalcium-fluorid – CaF2)A kötőszövetek rugalmasságának sója

2. Calcium phosphoricum (foszforsavas mész – kalcium-foszfát – CaHPO4 x 2H2O) A Csontok és fogak sója

3. Ferrum phosphoricum (vas-foszfát – FePO4 x 4 H2O) Elsősegélyszer

Arcdiagnosztika (Schüssler sók)

Az arc redői, ráncai, különböző elszíneződések, fénylések különféle hiányállapotokra utalnak.
Ha megtanuljuk észlelni ezeket az elváltozásokat az arcon akkor bizonyos betegségek is felderíthetővé válnak!
Arcodra van írva, hogy melyik szöveti sóra van szüksége a szervezetednek!

Hogyan alkakmazzuk a szöveti sókat?
A tabletta formájában kapható ásványi sók a száj nyálkahártyájáról szívódnak fel, így szopogatni kell őket vagy a nyelv alá helyezve megvárni, amíg szétesnek.
Bevétel előtt és után 20-20 percig semmit sem együnk, igyunk (víz kivételével)!
Ne használjunk mentolos termékeket vagy eukaliptuszt tartalmazó külsőleges készítményt a kúra alatt!
Tartsuk távol erős sugárzástól! (mobil telefon, TV,Mikró stb)
Egy időben maximum 4 só alkalmazása javasolt.

Végső komplexitás (Gregory David Roberts)

A figyelmesség bumerángjáról kisfilmet találsz itt!A figyelmesség bumerángjáról kisfilmet találsz itt!

Az egész univerzum valami végső komplexitás felé mozog. Mindez az Univerzum kezdete óta tart és a fizikusok a komplexitás felé való mozgásnak nevezik.És bármi, ami ezt segíti, az jó, uganakkor bármi, ami gátolja az gonosz.

Ezt a végleges komplexitást hívhatjuk Istennek, Egyetemes Szellemnek vagy a Végső Komplexitásnak....Az egészt Univerzum  isten felé mozog a végső komplexitásban való mozgásban,amely maga Isten.

...Mi, emberi lények vagyunk az anyag általunk ismert legkomplexebb elrendeződése, de nem mi vagyunk az univerzum végső teljesítménye. Mi magunk is fejlődni és változni fogunk még, együtt az univerzum többi részével.

Mi történne, ha mindenki lopna? Ez segítene vagy hátráltatna minket?

-Ha mindenki meglopna mindenki mást, akkor paranoiásak lennénk, és annyi pénzt meg időt vesztegetnénk erre, hogy az lelassítana, és sosem jutnánk el a végső komplexitáshoz.

Legbenső félelmünk

Legbenső félelmünk nem az, hogy alkalmatlanok vagyunk.
Legbelső félelmünk az, hogy hatalmunk nem ismer mértéket.
Nem sötétségünk, hanem ragyogásunk ijeszt leginkább.
Azt kérdezzük magunktól: Ki vagyok én, hogy csillogásommal másokat elkápráztassak?
Miért ez a kishitűség?
Isten gyermekei vagyunk. Ha kicsinyek maradunk, azzal nem szolgáljuk a világot.
Senki előtt nem nyitunk új utat azzal, ha törpévé tesszük magunkat, nehogy mások elbizonytalanodjanak mellettünk.
Arra születtünk, hogy kinyilatkoztassuk a bennünk lakozó Isten dicsőségét.
Mert ő nemcsak némelyikünkben, de mindegyikünkben ott lakik.
Amikor engedjük világítani saját fényünket, önkéntelenül lehetővé tesszük másoknak, hogy ugyanezt tegyék.
Amikor megszabadulunk félelmünktől, jelenlétünk automatikusan felszabadít másokat
.

(Marianne Williamson)

Hagymát is hagymával

Minden igazán magyaros étel alapja a vöröshagyma, esszük sülve-főve. Átható és megmaradó szaga miatt ha nyersen fogyasztjuk - nem szükséges  a társaságról lemondani a vöröshagyma javára - inkább vegyünk rá másokat is, hogy együtt hagymázzunk.

A vöröshagymát (Allium cepa) nem csak élelmiszerként és fűszerként, de univerzális gyógyszerként is számon tartja szinte minden kultúrkör. Egyik legjobb tulajdonsága, hogy könnyen hozzáférhető: sokféle színárnyalatban és formában, de gyakorlatilag a világon mindenütt megterem. Jellegzetes illatát és ízét bizonyos kénvegyületeknek köszönheti, tartalmaz B1-, B2, C- és E-vitamint, de van benne kálium, kalcium, vas, jód, foszfor, szelén és cink is. Fertőzések kezelésére és megelőzésére több ezer éve használja a népi gyógyászat, de ma már tudományosan is bizonyított tény, hogy baktériumölő hatásban a fokhagyma mellett a vöröshagyma a leghatékonyabb növény.

Kedvező tulajdonságai nagyobb részét minden elkészítési formában megtartja, de mint sok más zöldség, a hagyma is nyersen fejti ki a legkedvezőbb módon hatásait. Főként a téli, náthás, megfázós időszakokban jut sokaknak eszébe nagymama hagymatea-receptje, és ez nem véletlen. Mivel a hagyma rendkívül jó nyákoldó hatású, enyhíti a köhögést, illóolajaival pedig orrdugulás ellen is hatékony. Elég, ha becsukott szemmel frissen vágott hagymát szagolgatunk egy-két percig.

Asztmás állapotokban is bizonyítottan segít átjárhatóbbá tenni a légutakat, oldja a hörgők görcseit, ráadásul az immunrendszert is erősíti, így gyorsítja a felépülést. Arra azonban vigyázni kell, hogy összességében erős melegérzetet vált ki a szervezetben, ezért lázas állapotban belsőleg alkalmazva inkább kellemetlennek érződik a hatása.

Kedvenc képeim
Stresszoldás

Stresszoldás One Brain módszerrel a III. és XVI. kerületben

Balajthy Gréta Tel: 06 309 323 338

A 3in1Concepts által hivatalosan  meghatalmazott,
nemzetközi okleveles Haladó Konzulens, Haladó Instructor ( Oktató)

Okleveleim, tanáraim 2004-2014

Email: mosoly100@mosoly100.hu

www.mosoly100.hu

Stúdió: Budapest, III.ker (1036) és XVI.ker (1164)

 

Belépés