
A fekete csokoládé rendkívüli mértékben növeli a szívelégtelenség miatt kezelt betegek ereinek rugalmasságát - mutatták ki amerikai kutatók, akik tanulmányukat az European Heart Journal című szaklapban tették közzé.
A szívelégtelenség gyógyszeres javítására több hatásos gyógyszert sikerült kifejleszteni, de a kezelés eredményének további javítására még mindig szükség volna. Andreas Flammer professzor és munkacsoportja arra gondolt, hogy az utóbbi évtizedekben sok százmillió dollárokért kidolgozott készítmények mellé kipróbálják az évszázadok óta alkalmazott gyógyszert, a kakaóból készült csokoládét.
A fekete, magas kakaótartalmú étcsokoládé biológiai hatásait az utóbbi években sokfelé vizsgálták. Kiderült, hogy hatásosan csökkenti a vérnyomást. Svéd szakorvosok azt is kimutatták, hogy ritkábban kapnak szélütést azok a nők, akik szeretik a csokoládét. A kakaóban lévő antioxidánsok, a flavanolok jelentősen fokozzák az ütőerek belső felszínét borító sejtek nitrogén-monoxid termelését. Az ütőereket a nitrogén-monoxid tágítja, ezt a gázt pedig az erek belső felszínének sejtjei termelik.
A csokoládéban lévő flavanolok ezt a folyamatot fokozzák. Flammer professzor és csapata 30 szívelégtelenség miatt kezelt beteget vont be a vizsgálatba. A betegcsoport fele naponta csokoládéitalt fogyasztott, a többiek pedig megkülönbözhetetlenül hasonló színű és ízű álcsokit ittak. A valódi csokoládé kifejezetten rugalmasabbá varázsolta az ereket. A kutatók kimutatták, hogy ez a nitrogén- monoxid kiválasztás növekedéséből ered.

Mindig Jól jön egy kis természetes vitamin!
A hozzávalókat aprítsd fel, adj hozzájuk egy kis (szénsavmentes) ásványvizet, majd turmixold össze őket.
Ha nem léböjt kúra keretében fogyasztod, készítheted külön víz hozzáadása nélkül, 1-2 csepp extra szűz olivaolajjal, tehetsz rá pirított napraforgó-, tök,- egyéb magvakat, diót, használhatsz fűszereket.
Használd a kreativitásodat, kisérletezz, és ha sikerül valamilyen új finomságot alkotnod, kérlek oszd meg velünk!
Addig is néhány kedvcsináló recept:
Frissítő koktél: 2 narancs, 2 alma.
Élénkítő koktél: 1 narancs, 1 grépfrút, 2 alma.
Cékla-turmix 1: 2 újnyi cékla, 3 sárgarépa
Cékla-turmix 2: 1 cékla, 2 zellerszár, 1 sárgarépa, 2 kellevél
Cékla-turmix 3: 2 újnyi cékla, 2 sárgarépa, egy alma
Energetizáló mix: 1 sárgarépa, 2 citrom, 1 zellerszár, 1centiméternyi gyömbér (reszelve).
Antioxidáns-koktél: 2 paradicsom, 1 sárgarépa, 1 alma, 1 gerezd fokhagyma, egy kis darab petrezselyem.
Gyümölcsös mix: 2 alma, 1,5 csésze áfonya, 1centiméternyi gyömbér (reszelve).
Nyugalom-koktél: 2-3zöldalma, 1 répa, néhány friss bazsalikomlevél.
Zöldségbomba: 1 paradicsom, 2 zellerszár, 2 gerezd fokhagyma, 1 kevés spenótlevél, káposzta, kelbimbó.
Uborkakoktél: 1 kígyóuborka, 1 alma, 2 zellerszár, 1/4 citrom.

Összetevői:
1/2 citrom frissen kifacsart leve
térfogatra mégegyszer annyi méz
1/2 mokkás kanál fahéj
1cm gyömbér (reszelve hatékonyabb)
Ez a keverék kb. fél deci, de fel lehet higítani/nem forró/ meleg vízzel is, kinek-kinek gusztusa szerint
Nagyobb baj esetén akár napi 3 adag is fogyasztható.
Beküldte:CSJ

Szeretettel ajánlom az ameriaki egészségügyi rendszerről szóló SICKO című dokumentumfilmet,mely szembeállítja azt a kanadai/angol/francia ingyenes, alanyi jogon járó preventív eg.szoc.rendszerekkel:
Annak idején Nixon játszotta át az állami egészségügyet a magánbiztosítókank, akik egyre több profitra törekednek míg végül arra mentek rá, hogy kit mivel utasíthatnak el.
Pl:A különböző biztosítók nem engedélyezték, hogy bármely kórház kezelhesse a náluk biztosított betegeket, sürgős esetekben sem kivételezve -így, ahogy nemegyszer nálunk is- mire eljutottak a "megfelelő kórházba" és kezelésbe vették őket, már késő volt...
*
Nyilatkozik egy angol háziorvos aki állami fizetésből 1mill USD értékű
házban lakik Londonban, Audival jár,felesége otthon van a gyermekükkel és
nincs még 30 éves.
Angliában semmilyen alapellátásért nem kell fizetni. A gyógyszer 6,5GBP a dolgozóknak függetlenül attól, hogy hány féle gyógyszert szednek egyidejűleg, a diákoknak, nyugdíjasoknak pedig ingyenes!
Ha valaki rosszul van,természetesen nem vezethet haza, neki a kijáratnál
kifizetik a taxiköltséget hazáig készpénzben!
A 2.Világháború befejezése óta ingyenes az orvosi ellátás Angliában, ahol azt
a demokrácia vívmányának tartják,mivel addig csak a gazdagok előjoga volt,
hogy módjukban állt kezeltetni magukat."Ha volt pénz a németekkel háborúzni,
akkor van pénz az egészségügyre is" -így gondolkodtak a 2.Világháború után:

Az ősi indiai szerzetesek azt tartják, hogy:
A hagyma, a fokhagyma és a gyömbér az élet három gyökere.
A bazsalikom, a kapor és az oregánó (szurokfű) pedig az élet három
gyógyfüve.
Az oregánó/szurokfű a természet antibiotikuma, baktériumölő hatása a penicillinével vetekszik. Ráadásul az ára jóval alacsonyabb, mint némelyik gyógyszeré:

A bevált krémek mellett célirányosan érdemes beépíteni a Schüssler krémzselék használatát.
Az ásványi anyagok az anyagcsere szinte minden fázisában fontos szerepet töltenek be. Egy-egy ásványi anyag több funkciót is ellát a szervezetben. Ha kevesebb ásványi anyag kerül a szervezetbe vagy zavart szenved beépülése, az különböző betegségek kialakulásához vezet, illetve szépségünk rovására megy. E kényes egyensúly kialakításában lehetnek segítségünkre a Schüssler-féle krémzselék, melyek az építésvezetőkhöz hasonlóan irányt mutatnak szervezetünknek, hogy mit kell tenni az egyensúlyi állapot visszaállításához, és megtartásához.
Fontos tudnivaló, hogy a 11.Silicea krémzselére is érvényes, hogy nem használhatják azok, akiknek a szervezetében idegen test található: pl: fogimplantátum, beültetett szemlencse stb.
A krémzselével naponta kétszer-háromszor masszírozzuk be az érintett bőrterületet. Krónikus esetben a krémzselé akkor fejti ki igazán hatását, ha kúraszerűen alkalmazzuk. Egy-egy kúra két-három hónapig tart. Akut esetben (pl. gyulladásos, görcsös panaszok esetén) a tünetek fennállásáig kell a kezelést folytatni. A kezelés időtartama alatt lehetőség szerint kerüljük az erős illóolajok, mentolos bedörzsölők használatát. Amennyiben több fajta krémzselé használata javasolt egy időben, abban az esetben egyenlő mennyiségeket nyomjon a tubusokból tenyerébe, ujjával keverje össze a krémeket, majd kenje a kezelni kívánt bőrterületre.
Nr.1- Calcium fluoratum krémzselé alkalmazási területei

Az igazság: a természetes gyógymódokat ismerő és használó orvosokat, gyógyítókat azóta üldözik világszerte, amióta az orvostudományt átvette a gyógyszeripar.
Számos orvos és intézmény nagy sikerrel kezeli a tumort méregtelenítés, immunrendszer-erősítés, megfelelő táplálkozás és gyógynövények segítségével. Van, akinél egy néhány hetes léböjt teljesen visszaszorítja a tumort. Mégis, ezt mind titokban kell tenni, különben megjárja mind az orvos, mind a beteg.
Ott van Dr. William Kelly esete, aki kidolgozott egy olyan enzimterápiát, ami méregtelenítéssel és diétával kombinálva „megeszi” a hasnyálmirigy rákos sejtjeit. Közel 33.000 ember esetében 90%-os gyógyulási rátát tudott felmutatni az első ötéves túlélési szakaszban annak ellenére, hogy a hasnyálmirigy-rák az egyik leggyorsabb, legagresszívabb fajta halálos betegség. Mit tett az amerikai kormány, amikor ezt megtudta? Börtönbe zárta.
Amerikában egyébként sokkal rosszabb a helyzet, mint nálunk, ott annak az egyszerű említése, hogy valaki meg tudja gyógyítani a rákot, automatikusan bűnnek számít.
A jó hír: a rák teljesen megelőzhető, sőt, gyógyítható. És bár a gyógynövényeket is igyekeznek betiltani, és lassan mindent, amit nem lehet levédeni, azért maradt rengeteg megoldásunk. Elsősorban a tájékozottság: ha az ember egy kicsit utánajár, megdöbbentő és megnyugtató dolgokra bukkan a rákkal kapcsolatban. A saját egészségünk a legjobb helyen a saját kezünkben van.
Forrás:Soltész Szilvia :5 hazugság a rákról, amit szeretnének, hogy elhiggy

Az arc redői, ráncai, különböző elszíneződések, fénylések különféle hiányállapotokra utalnak.
Ha megtanuljuk észlelni ezeket az elváltozásokat az arcon akkor bizonyos betegségek is felderíthetővé válnak!
Arcodra van írva, hogy melyik szöveti sóra van szüksége a szervezetednek!
Hogyan alkakmazzuk a szöveti sókat?
A tabletta formájában kapható ásványi sók a száj nyálkahártyájáról szívódnak fel, így szopogatni kell őket vagy a nyelv alá helyezve megvárni, amíg szétesnek.
Bevétel előtt és után 20-20 percig semmit sem együnk, igyunk (víz kivételével)!
Ne használjunk mentolos termékeket vagy eukaliptuszt tartalmazó külsőleges készítményt a kúra alatt!
Tartsuk távol erős sugárzástól! (mobil telefon, TV,Mikró stb)
Egy időben maximum 4 só alkalmazása javasolt.

Minden igazán magyaros étel alapja a vöröshagyma, esszük sülve-főve. Átható és megmaradó szaga miatt ha nyersen fogyasztjuk - nem szükséges a társaságról lemondani a vöröshagyma javára - inkább vegyünk rá másokat is, hogy együtt hagymázzunk.
A vöröshagymát (Allium cepa) nem csak élelmiszerként és fűszerként, de univerzális gyógyszerként is számon tartja szinte minden kultúrkör. Egyik legjobb tulajdonsága, hogy könnyen hozzáférhető: sokféle színárnyalatban és formában, de gyakorlatilag a világon mindenütt megterem. Jellegzetes illatát és ízét bizonyos kénvegyületeknek köszönheti, tartalmaz B1-, B2, C- és E-vitamint, de van benne kálium, kalcium, vas, jód, foszfor, szelén és cink is. Fertőzések kezelésére és megelőzésére több ezer éve használja a népi gyógyászat, de ma már tudományosan is bizonyított tény, hogy baktériumölő hatásban a fokhagyma mellett a vöröshagyma a leghatékonyabb növény.
Kedvező tulajdonságai nagyobb részét minden elkészítési formában megtartja, de mint sok más zöldség, a hagyma is nyersen fejti ki a legkedvezőbb módon hatásait. Főként a téli, náthás, megfázós időszakokban jut sokaknak eszébe nagymama hagymatea-receptje, és ez nem véletlen. Mivel a hagyma rendkívül jó nyákoldó hatású, enyhíti a köhögést, illóolajaival pedig orrdugulás ellen is hatékony. Elég, ha becsukott szemmel frissen vágott hagymát szagolgatunk egy-két percig.
Asztmás állapotokban is bizonyítottan segít átjárhatóbbá tenni a légutakat, oldja a hörgők görcseit, ráadásul az immunrendszert is erősíti, így gyorsítja a felépülést. Arra azonban vigyázni kell, hogy összességében erős melegérzetet vált ki a szervezetben, ezért lázas állapotban belsőleg alkalmazva inkább kellemetlennek érződik a hatása.